W7, egy gyepmesteri telep rideg rácsai közül került hozzánk. Nem egyedül jött: hat pajtása és két türelmes mama kísérte, akik valahogy összekeveredtek az élet útvesztőjében, mintha a sors szándékosan terelte volna őket össze. Senki sem tudta pontosan, hogyan lettek így kilencen, de köztük soha nem volt viszály – mintha a közös múlt kovácsolta volna őket családdá.
Amikor először érkeztek, törékenyek és kicsit szomorúak voltak. Testükön és lelkükön látszott a nélkülözés nyoma, ám a szemük mélyén ott bujkált valami, amit semmilyen telep nem tud elfojtani: a kíváncsiság és a vágy a szeretetre. A két mama gondosan őrizte a kicsiket, de lassan eljött az idő, hogy W7 és a többiek megtanulják, milyen a világ anyai oltalom nélkül.
Mostanra W7 már felszabadultan kergeti a lehulló leveleket, játékosan birkózik a „testvéreivel”, és egyre szívesebben bújik oda az emberi kézhez is. A bizalmat még tanulni kell, de minden simogatás, minden kedves szó apró hidat épít közte és az emberek között.
Ő és a többiek végre kutyakölykök lehetnek: gondtalanok, játékosak, tele élettel. Bár múltjuk árnyéka ott lapul a háttérben, minden nappal halványabbá válik, hiszen előttük van az igazi lehetőség – egy szerető gazdi, egy meleg otthon, ahol többé nem kell félniük.
És ha egyszer W7 új családra talál, talán sosem fog már visszagondolni arra a rácsokkal övezett helyre, ahonnan elindult, csak arra a napra, amikor először érezte: hazaért.
